Tavaszi nagytakarítás a teraszon

A tavasz a megújulás szimbóluma – visszatérnek a madarak, rügyeznek a fák, színesek a virágok…ezt a képet igencsak beárnyékolhatja egy elhanyagolt fa burkolat a teraszon… Gondoljunk csak bele: éled a természet, éppen kel fel a Nap, amelynek fénye megcsillan a kávésbögrénken… és akkor, amikor azt hisszük ennél már szebb nem is lehet az élet, megakad a szemünk teraszunk fapadlóján, ami szemmel láthatóan – megélt már ennél szebb napokat is.

Lehet ugyanis bármilyen exkluzív megjelenésű és magas minőségű a fa burkolatunk, a kíméletlen UV sugárzás és az évszakonként változó hő- és páratartalom ingadozás nyomokat hagyhat rajta: hatására színét vesztheti, kopottassá válhat, és könnyen szennyeződhet. Jó hír azonban, hogy nem kell drasztikus lépéseket tennünk teraszunk újjáélesztéséhez – csupán évente egyszer (tavasszal) kezelni kell a felületet! Ennek hatására a fa lényegében megújul, és újkori fényében pompázik.

A kérdés már csak az, hogy hogyan?

A lazúr és a lakk egy időben elég divatos kezelési forma volt – mára egyre kevésbé használják kültéri fa felületkezelésére, mivel a megszáradt felület nem szép és ráadásul foltot is hagyhat a fán. A lazúr könnyen töredezik és foltokban válik le a felületről, ami nemcsak csúnya, de így az időjárás akadálytalanul károsíthatja is a szép fa alapanyagot.

Az ideális megoldás tehát az olajozás lehet!

Ennek első lépése: meg kell tisztítani a fa burkolatot! Ha ugyanis a szennyeződésekre olajoznánk, az egyrészt nem lenne esztétikus, másrészt később ezeket a hibákat már nem, vagy csak nagyon nehezen lehetne eltüntetni. A tisztítás után jöhet az olaj – ami új életet lehel a fába, hiszen a Remmers Aidol faápoló olaj nem csak védi a fát az időjárás viszontagságaitól, hanem táplálja, és szép fényét megőrzi fafelületeinek sok éven át. Kiválóan alkalmas arra, hogy víztaszító bevonatot képezzen külső fa elemeken, teraszburkolatokon, medence körüli burkolatokon. Sőt – kerti asztalok, padok lekenésére, ápolására is használható!

A felületkezelés mindenképpen ajánlatos – hiszen ennek híján, a fa nedvesség hatására megduzzadhat, majd a napsütés és meleg kiszáríthatja. Ez a folytonos váltakozás pedig hamar elöregíthet és tönkre is teheti a nemes fa alapanyagot. A speciális olajok ezek ellen is megfelelő védelmet tudnak nyújtani! Válassza tehát a magas minőségű, tiszta német Remmers ápoló olajokat – és élvezze az éledő természetet megújult teraszán!

Megosztás

[addthis tool="addthis_inline_share_toolbox_28yp"]

Árváltozási tájékoztató

Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy a globális nyersanyagpiacon tapasztalható folyamatos feszültségek – különösen a közel-keleti geopolitikai bizonytalanság okozta ellátási nehézségek és árfolyam-ingadozások – miatt áraink folyamatosan változhatnak. Bizonyos termékek esetében az árak akár napi szinten is módosulhatnak. Weboldalunkon feltüntetett árainkat igyekszünk naprakészen frissíteni, azonban előfordulhat, hogy a gyors változások miatt ez nem minden esetben történik meg azonnal. Kérjük szíves megértésüket és türelmüket, amennyiben az ajánlatban szereplő ár eltér a weboldalon megjelenítettől. Az e-mailben küldött árajánlat minden esetben az aktuális,
érvényes árakat tartalmazza. Munkatársaink telefonon is készséggel állnak rendelkezésükre.

Köszönjük megértésüket és türelmüket!